"Nem minden arany ami fénylik!" - tartja egy régi magyar mondás, ami más közhelyekkel egyetemben szintén igaz. Lehet az embernek könnyűnek tűnő jól megfizetett munkája, azért ha a dolgok mélyére ásunk, akkor rádöbbenünk, hogy az élet nem kívánságműsor. Persze nem panaszkodom!

Itt van például a krioterápia (hidegterápia, melynek keretein belül egy kapszulában nitrogéngőz segítségével akár -180 Celsius fokra is lehűthetnek téged.), ami kifejezetten vonzó lehet azon személyek számára, akik keresik a gyógyászat innovációit, és nem riadnak vissza semmilyen újdonságtól, de annál ijesztőbb volt számomra, aki szeretek kellemes szobahőmérsékleten teázgatni. Számomra nagyjából olyannak tűnt, mintha egy igen futurisztikus, jeges koporsóban akartak volna hibernálni, ezzel megtartván engem az utókornak.

No, persze erről szó sem volt. Őszintén szólva határozottan pozitív élménnyel távoztam a helyszínről, mert egy mindössze két perces kezelés után nagyjából úgy éreztem magamat, mint máskor egy óra úszás és 15 perc szauna után. Arra most nem fogok kitérni, hogy orvosi értelemben mi történt ez alatt a kis idő alatt, hiszen az alábbi videóban ezt elmesélik, de azt elárulhatom, hogy ez is egy olyan tesztelés volt, amitől előre tartottam egy kicsit, végül mégis egy újabb feledhetetlen élménnyel gazdagodtam. 

A szokásos bulvárcímből vélhetően kiderült, hogy a három kulcsszóban az a közös, hogy mindhármat kipróbáltam (mert természetesen a negyedik tételt, azaz Müller Pétert nem próbáltam ki, de arról csak később, hogy mi köze a sztorihoz) az elmúlt héten. 

Parapark:

Én már Budapesten végigjátszottam ezt a szabadulós, úgynevezett "Room Escape" játékot, mely Magyarországon  úttörőnek számít, hiszen legjobb tudomásom szerint ez volt a műfaj úttörője kis hazánkban. Pécsett még nincs akkora hagyománya az ilyen jellegű csapatépítésnek, így ellátogattam oda egy helyi kis baráti társasággal, hogy most mint kívülálló követhessem a feladványok megfejtésének a folyamatát. Külön pikantériát adott nekem is a játékban az, hogy mindig úgy ugráljak, hogy ne zavarjam a srácokat (és az egy darab hölgyet) a fesztelen játékban. Viszont remek alapanyag volt ez egy jó pörgős kis videó készítéséhez, amit alább tekinthettek meg:

Hialuronsavas arcfeszesítés:

Szintén Pécsett esett az eset, hogy ellátogattunk egy szépészeti központba is, ahol egy kedves barátom anyukáján végeztek el arc és dekoltázs feszesítő hialurosavas kezelést. Nagyon érdekes, és látványosan hatásos eljárásról van szó, amit én magam is - félve bár, mégis - kipróbáltam. Ugyan nekem még egy kicsit korai a ráncokkal való bíbelődés, de azt legalább megtudhattam, hogy ha eljön az ideje, akkor sem egy foghúzással egyenértékű beavatkozásra kell számítanom, sőt! Kifejezetten kellemes: 

Lyukas Pizza:

Első hallásra olyan értelmetlennek tűnhet a találmány, hiszen gondolhatja azt az egyszeri ember, hogy tulajdonképpen pénzért kap pizza szélt, de ez nem egészen így van: A Pizza EATalianonál egy egész különleges, de annál eredetibb módon készítik el ezt a népszerű tradicionális olasz ételt. Ugyanis hiába vágnak a közepére egy lyukat, azt nem hagyják üresen tátongani, hanem baromi jó és friss salival töltik ki azt. És hogy hogy jön ide Müller Péter? Pusztán annyi, hogy épp ő is az étteremben falatozott a forgatás időpontjában, így a kedves barátom Zsófika (aki velem ézkezett) kedvéért lencsevégre kaptam őket. Így olyan, mint ha a neves író is részt vett volna Zsófi névnapi ebédjén, hiszen ez a tesztelés történetesen az ő neve napján történt:

Telnek múlnak a hetek/hónapok és még mindig csupa változatos feladatot kapok videózás céljából. A múltheti termés három videóját tekintheted meg ebben a bejegyzésben:

Elsőként egy agyeldobós éjszakai városnéző hajókázáson voltunk csupa jó csajjal, marha jó zenével, és páratlan kilátással:

Az IlTrenoban egy fantasztikus menüt fogyaszthattunk el Dórival:

Orbán Gergelynek köszönhetően egy kicsit mélyebb betekintést szerezhettünk a száraz fehérborok világába:

Reszketés és anyajegy szűrés!

 2013.09.13. 11:20

Kifejezetten izgalmas héten vagyunk túl, voltam barátokkal bezárva egy pincébe, és álltam félmeztelenül idegen orvosok és a mindig bekapcsolt kamera előtt. Természetesen az utóbbinak nem a magamutogatás volt a célja, hanem az, hogy részt vegyek egy anyajegyszűrésen, melynek köszönhetően megtudhattam, hogy a bőrömön található - egyébként határozottan kevés - anyajegy semmiféle veszélyt nem rejt számomra.

Ami a pincébe zárást illeti, természetesen az sem holmi erőszakos cselekedet végkifejlete volt, csupán egy menekülős, úgy nevezett "room escape" játék, melyből Baricz Gergő és Kaprinay Dani barátaimmal kellet kijutnunk.  

Ezekről az élményekről természetesen videókat is készítettem, melyeket itt tudtok megtekinteni:

A kaland jövőhéten folytatódik!

A Gyilkos Tárlat!

 2013.08.12. 13:47

Másodmagammal látogatást tettem a MURDER kiállításon, hogy én is jobban képbe kerüljek az emberi lélek határtalan sötétségével. Ez egy olyan kiállítás, ahol - bármilyen betegen is hangozzék ez - mindenki választhat magának kedvenc tömeggyilkost. A videóban a nagy ilyedelmeim természetesen csak megjátszottak, hiszen ilyedtségre semmi ok a tárlaton, de az tény és való, hogy a sok kegyetlen sztorit hallva az egyszeri embert is körülleng majd egy kényelmetlen pszichedelikus atmoszféra. Ezt szerettem volna egy kicsit átadni ezzel a videóval:

süti beállítások módosítása